Az az igazság, hogy a magyar emberek bizony nem a jó kedvükről és az optimizmusukról híresek. De vajon miért lett ilyen depressziós nemzet a magyar? Többek között erre a kérdésre is megtaláltuk az egyik lehetséges választ. Két amerikai kutató, Simona Noaghiul és Hibbeln a különböző lelki betegségek gyakoriságát vizsgálták meg a halfogyasztással összefüggésben. A kutatók…
Kategória: Vitaldepo Tudástár
Miért is jobb a liofilizálás?
A gyógynövények és élelmiszerek szárítása az egyik legrégebbi tartósítási művelet az emberiség történetében. Az első nem igazolt mesterei a fagyasztva szárításnak az inkák voltak, akik a Machu Picchunál magasabb hegyeken szárították burgonyáikat és más terményeiket. A magas helyek alacsony nyomás körülményeit és az esténként nulla fok alá eső hőmérsékletet használták ki élelmiszereik szárítására. Az első…

Csukamájolaj vagy tőkehalmáj olaj?
A tőkehalmáj olajat már rég óta használjuk a gyermekek és felnőttek D-vitamin pótlására. Hazánkban inkább csukamáj olaj néven ismert, holott nem is a csuka májából kerül kivonásra, hanem a tőkehal májából. Régen nagy becsben lévő terméknek számított a csukamáj olaj, főleg csecsemőknek, kisgyermekeknek, fogantatásra váróknak és a váradósoknak javasolták fogyasztását. Azóta sok év eltelt és…

Daganatkockázatot növel a tisztítószer-adalék
A szappanban, a fogkrémben és a samponban is megtalálható antimikrobiális hatású triklozán növeli a rák és a májbetegségek kialakulásának kockázatát – állítják a Kaliforniai Egyetem munkatársai. A triklozán a háztartásban felhasznált tisztálkodó szerek százaiban van jelen. Most a Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain megjelent tanulmány kétségbe vonja, hogy a szert biztonsággal lehet…

Természet erejével az ízületi fájdalmak ellen
Kíméletes megoldás az ízületi- és izomfájdalom csillapítására a gyógynövényeket tartalmazó Mátrai Balzsam. Az idős emberek körében a reumás megbetegedések igen gyakoriak, de egyre több fiatal is jelentkezik a háziorvosi rendelőkben hasonló panaszokkal. Az izmokban, inakban, ízületekben kialakult fájdalmak tarthatnak egy-két napig, vagy akár még hosszabb ideig is. A fájdalom csillapítására használt NSAID-k (azaz nem-szteroid gyulladáscsökkentők,…

Memória élesítés halolajjal!
Biztos mindenkivel megesett már, hogy egy-egy stresszesebb periódusában hirtelen rohamosan elkezdett romlani a memóriája. Egyes hétköznapi pillanatok, mint például bezártam-e a lakást vagy az autót, hova raktam a szemüvegem… teljesen kiesnek, mintha csak alvajáróként estünk volna túl rajtuk, mások pedig még ennél nagyobb galibát is okozhatnak. A memória romlása, a szétszórtság, „szétesettség” érzése hétköznapi esetben…

A HVP fertőzés shiitake gombával gyógyítható?
Az eddigi vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a shiitake gomba kivonat ígéretes szerepet tölthet majd be a humán papilloma vírus fertőzés gyógyításában. Egy preklinikai vizsgálatban azt találták, hogy az AHCC (Active Hexose Correlated Compound) kivonat (shiitake gombából készült kivonata) megölheti a humán papilloma vírust (HPV), mely az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés az USA-ban….

Mit tartalmaz a fülöpjakabi bioganoderma?
A fülöpjakabi bioganoderma por analitikai adatait tesszük most közzé, hogy mindenki láthassa, mi minden is van ebben a méltán híres gyógygombában! – nedvesség: 5,2±0,2% – fehérje: […] Source: http://vitaldepowebaruhaz.hu/mit-tartalmaz-fulopjakabi-bioganoderma/

D-vitamin pótlás természetesen
A vitaminok közül a D-vitamin az, mely az utóbbi néhány évben a kutatások középpontjába került, nem véletlenül. Az eddigi kutatási eredmények ugyanis egyértelműen bebizonyították, hogy a a D-vitamin hiányos állapotok rengetek betegség kialakulásában szerepet játszanak, így például csontvesztés, csontritkulás, csontlágyulás magas vérnyomás, érelmeszesedés daganatos betegségek reumás ízületi gyulladások sclerosis multiplex policisztás ovárium szindróma kisgyerekkori 1-es…

Természetes egészség Izlandról!
A LYSI cég halolaj tartalmú termékeinek alapanyagait az északi Atlanti-óceán jéghideg, kristálytiszta vizéből kifogott, kiváló minőségű tengeri halak adják. Termékeik a legszigorúbb nemzetközi szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelelő izlandi gyárukban készülnek. A HACCP, ISO9001, ISO9002 és GMP tanúsítványokkal rendelkező izlandi LYSI cég halolaj tartalmú termékeit ma világszerte közel 70 országban forgalmazzák és fogyasztják. A […]…